A Béla király tér felújítása megváltoztatta a terület összképét, de a galamb probléma nem oldódott meg. A templom párkányain, kőszobrain, ablakaiban továbbra is ott ültek a madarak és piszkították a felületeket.

Leginkább problémát a templom főbejáratának és az az feletti párkányok, élek folyamatos galambok általi megszállása és ezek következtében a bejárat takarítása okozta. Sajnos az évekkel ezelőtt felszerelt un. wolframszálas galambriasztó rendszer elöregedett és használhatatlanná vált. Azóta sokkal modernebb, és eredményesebb galambmentesítési technológiák léteznek, melyek közül a legjobbakat alkalmazzuk.

A Metmark Kft. júliusban a templom főhomlokzat galambmentesítését térítésmentesen elvégezte, ezzel is jelezve felelősségvállalásunkat városunk iránt, illetve hogy fontosnak tartjuk a lakóhelyünkön az épületek védelmét.

A régi rendszer leszerelése után kombinált módszereket használtunk. A szélesebb párkányokra elektromos galambriasztó rendszert telepítettünk, mely a későbbiekben bármikor bővíthető. A szoborfülke és az alatta húzódó íves timpanon, valamint a toronyablak védelmét galambhálóval védjük. A keskenyebb kis kőpárkányok, fali díszek tüskés riasztókat kaptak. A széles bádogpárkányokon elektromos riasztórendszert szereltünk.

A hívők és a megrendelő megelégedésére a bejáratnál megszűntek a napi takarítási problémák. Bízunk benne, hogy a templom további felületeinek védelmét is hamarosan elvégezhetjük.